+36-30-6350024
emeseasztro@gmail.com
Blog

I. ház

Áprilisban már volt két posztom arról, milyen hatásai lehetnek a bolygóknak a személyiségre, és a sorseseményekre a 12. házban. Most nézzük az I. házat. Az I. ház a szülött képességeit, életerejét, adottságait mutatja. Hat rá az is, hogy milyen jegyben áll, milyen fényszögek hatnak benne, és persze a benne elhelyezkedő planéták alakítják az összképet.

Szeretnék jellemző első házas bolygóállást bemutatni olyan személyek képletében, akiket mindenki ismer. Természetesen ez most egy gyors elemzés lesz, nem teljes, kifejezetten kedvcsináló, és csak az I. házra koncentrál.

Jude Law

Személy szerint óriási színésznek tartom, olyan filmeket készít sorra, amikből egy is elég ahhoz, hogy egész életében ünnepeljék. Első ránézésre azonnal kitűnik, hogy van legalább egy bolygó, aminek muszáj az első házban lennie: ez a Vénusz. Jude megjelenése egyszerűen ragyogó, harmonikus, arca szabályos, és eszméletlen jóképű. Jude-nak még két planétája van az első házban, és a másik kettő sem túl nagy meglepetés. Mivel egész életét a nyilvánoság előtt éli, egyértelmű, hogy a Nap is itt található. Na és mi lehet a harmadik bolygó? Az, amelyik az önkifejezéssel mutat analógiát: a Merkúr. Mondhatjuk, hogy ilyen bolygóállással egyszerűen nem volt esélye arra, hogy az életét a színfalak mögött töltse. Muszáj ragyognia, megmutatnia, és kifejeznie magát.

Meryl Streep

Hogy maradjunk a színészetnél, említsünk meg most egy csodálatos színésznőt is. Meryl csodálatosan tehetséges, bármit, tényleg bármit képes eljátszani, a művészetében egy nagy átalakulóművész. 3 Oscar díj áll a háta mögött, de nem is csoda, olyan könnyen tud bárki bőrébe bújni, hogy az megismételhetetlen. Nem szép, és mégis gyönyörű. Ez a tehetség pedig egyszerűen nem lehet evilági. Magánéletéről nem beszél, és szavát többször is felemelte a női egyenjogúságért. Mit gondoltok, mi van az első házában? A Plútó! Meglepődtetek? Kizárt!

George Lucas

Filmrendező, és producer. Magasabb intelligenciája és zseniális ötletei tették híressé. Rendezései tudományosak és szokatlanok. Nem szeret hagyományos dolgokkal foglalkozni, és nagy szüksége van a szabadságra. Mindezek tökéletes analógiái az Uránusznak az első házban. Ha még mindezekhez hozzávesszük, hogy fiatalkorában gyorsasági versenyeken indult, és az egyikben majdnem az életét is vesztette, az már csak pont az i-re.

Nos, nem mindenki lesz világhírű, aki első házas bolygókkal születik. Azonban erősen hatással van az életútra, arra, hogy ki mennyire mutatja meg magát, és milyen módon. A planétákra még nagy hatással van az is, hogy milyen fényszögek hatnak rá, illetve hogy a többi bolygó hogyan helyezkedik el a képletben.