+36-30-6350024
emeseasztro@gmail.com
Blog

Aktualitás: Konfliktuskezelési tippek a Mars retrográd mozgásához kapcsolódóan

Asztrológiai értelemben minden jegynek megvan a sajátos konfliktuskezelési stratégiája. Nincs jó, vagy rossz stratégia, hisz az adott helyzet határozza meg, hogy mikor melyik módszer alkalmazható sikeresen, ugyanakkor az emberi kapcsolatainkban fontos, hogy ne sérüljön senki érdeke, és mindeki megelégedett legyen a konfliktus lezárásakor. Ehhez szükséges ismerni az erősségeinket és a hiányosságainkat a témában. Ezeket nézzük most végig a jegyek sajátosságai alapján. Ehhez viszont értened kell, hogy amikor például Kos jelleget említek, nem csak azokat értem alatta, akik március 21.-e és  április 20.-a között születtek, tehát születéskor a Kos jegyében állt a Napjuk, hanem azokat is, akiknek más személyiségjelölő égitestük állt ebben a jegyben, tehát akár a Hold, Merkúr, Mars vagy Vénusz. Ugyanis a személyiség nem osztható fel 12 félére. A személyiségünket a különböző jegyekben álló planéták fantasztikusan színezik át, így varázsolva különlegessé minden egyes embert. azt, hogy milyen jegyben állnak a planétáid, ellenőrizheted az interneten megtalálható ingyenes programok alkalmazásával.

És most a kulcsról, ami segít abban, hogy felismerd a korlátaidat: Ha egy kört felosztunk 12 cikkre és sorrendben beírjuk a cikkekbe a jegyeket, akkor minden jeggyel szemben az a jegy helyezkedik el, ami a legkülönbözőbb tőle. Példaként maradjunk a Kosnál, vele szemben a Mérleg áll, a Bikával a Skorpió és így tovább. Minden, ami a Kos jellegnek a legnagyobb erőssége, az a Mérlegből hiányzik, és fordítva. Ha tudatosítjuk, hogy mik ezek a hiányzó jellegek, akkor a hiányosságot tudjuk erősíteni, és nagyobb harmóniát tudunk magunk körül varázsolni.

Ha a személyiségedben erős a Kos jelleg, akkor versengő típus vagy. Konfliktus esetén bátran szembeszállsz bárkivel. Mi az, amit a szembenálló Mérleg jegytől tanulhatsz? Ha fejleszted az alkalmazkodó képességedet, és a vitában képes vagy elengedni az egódat, sokat teszel annak érdekében, hogy együttműködő legyél.

Ha erős a Bika jelleg: makacsul és kitartóan ragaszkodsz a saját igazadhoz, nem hallod meg a másik véleményét. Mit tanulhasz a szembenálló Skorpió jegy erősségeitől? Elemezd a konfliktust a másik szemszögéből is, értsd meg jobban a másik felet. Ha fejleszted a rugalmasságodat, könnyebben tudtok megegyezni egy közös megoldásban.

Ha erős az Ikrek jelleg: szereted a vitákat. Minden érdekel, de a részletekben elveszhetsz, szétszórtságod ellened fordulhat, és elveszítheted a partnered bizalmát. A veled szemben álló Nyilastól megtanulhatod, hogy koncentráltan, elmélyedve a problémában optimistán és bizalommal közeledj a megoldáshoz.

Ha erős a Rák jelleg: érzelmi alapon vitatkozol, mindent magadra veszel. Ha a vitában a partnered nem fogadja el az álláspontodat, úgy érzed, hogy bántani akar, és bezárkózol. Mit tanulhatsz a szemben álló Bak jegytől? Erősítsd a kitartásodat és a felelősségérzetedet. Hidd el, hogy a szembenálló fél nem megsemmisíteni akar, hanem megoldást találni. Ha az érzelmeidet félreteszed, és észérvekkel próbálod megoldani a konfliktusokat, sikerülni fog.

Ha erős az Oroszlán jelleg: nem vitatkozol, hanem nagyvonalúan megosztod a véleményedet másokkal. Ha nem értenek egyet veled, úgy érzed, a büszkeségeden esik csorba. Mit tanulhatsz a szembenálló Vízöntőtől? Toleranciát. Értő figyelemmel hallgasd meg a vitapartneredet és értsd meg, hogy a különböző vélemények nem a személyedet támadják. Ha elengeded az egódat, nagyot léptél előre a konfliktus megoldásában.

Ha erős a Szűz jelleg: analizálod a helyzetet és kritikusan ízekre bontod az ellenfél érveit. Szeretsz vitatkozni, és az érveket ütköztetni. A Szűznek meg kell tanulni a szembenálló Halaktól az elfogadást. Megérteni, hogy nem csak egy igazság van. A Halak által mesterien működtetett alkalmazkodás gyakorlása sokat segít a probléma megoldásában.

Mérleg: nem vitatkozol. Elismered a másik igazát, vagy kilépsz a konfliktusból. Alényeg, hogy a harmónia megmaradjon. Mit tanulhatsz a Kostól? Ha több hangsúlyt helyezel arra, hogy kifejezd saját érdekeidet, könnyebbé teszed a partnered számára, hogy a konfliktus igazi okát és a megoldást is megtaláljátok. Meg kell értened, hogy egy konfliktuskezelés nem feltétlenül romboló.

Skorpió: konfrontáció esetén kitartó, lényegretörő, kíméletlen vagy. Azonnal átlátod a helyzetet, és egy mondattal kész vagy megsemmisíteni bárkit. Hiányzik belőled, hogy bízz az ellenfeledben. Mit tanulhatsz a Bikától? Ha elhiszed, hogy nem mindenki ellenséged, és bizalommal telve próbálod megoldani a konfliktust, hamar rájössz a megoldásra.

Nyilas: megmondod a tutit, és mélyen hiszel a saját igazadban. Általában előre eldöntöd, hogy mi a helyes megoldás. Mit tanulhatsz az Ikrektől? Meg kell tanulnod meghallgatni mások véleményét is, elfelejteni az előítéledeidet, és rugalmasan kezelni a konfliktusokat. Egyezség csak úgy születhet, ha minden igazság napvilágra kerül, és mindenki meghallgattatik.

Bak: logikusan és lényegretörően fejezed ki az álláspontodat, a vitában kíméletlen vagy. Mit tanulhatsz a Ráktól? Ha megérted a másik érzelmi indítékait, és figyelembe veszed, olyan megoldásokat tudtok közösen megvalósítani, ami konstruktívan visz előre , és mindenki jól fogja magát utána érezni.

Vízöntő: nagyon toleráns vagy, a közösség érdekében lemondasz a saját érdekeidről. Mit tanulhatsz az Oroszlántól? Meg kell tanulnod, hogy attól, hogy kifejezed a saját álláspontodat, másoké sem fog szükségképpen megsérülni.

Halak: attól tartasz, hogy ha különbözik a véleményed egy témában, akkor nem fognak szeretni, ezért alkalmazkodsz mások véleményéhez. Mit tanulhatsz a Szűztől? Meg kell értened, hogy kiállni az véleményed és érdekeid mellett nem azt jelenti, hogy nem fontos neked a másik, és a másik sem fog elutasítani emiatt. Mivel nincs tökéletes ember, és mindannyian mások vagyunk, logikus, és szükségszerű, hogy vannak eltérések a gondolkodásunkban.

Remélem érdekesnek találtátok a bejegyzést, és segít az akadályok felderítésében. Mindenkinek sok szeretettel kívánok eredményes gyakorlást!